Helsinki, ahol sose megy le a Nap

Idén nyáron a legnagyobb élményem kétségtelenül az volt, hogy egy barátunknak köszönhetően Helsinkiben tölthettem tíz napot a családommal.

Először is meg kell jegyeznem, hogy a címben szereplő állítás, miszerint sose megy le a Nap, nem teljesen igaz. Finnországban hat hónapig majdnem teljesen világos van, azután hat hónapig, a téli hónapokban sötét, mindössze négy óra minimális fénnyel. Vendéglátóink mesélték, hogy ilyenkor Lappföldön szoktak pihenni, és hajnali kettőkor is átmehetnek a szomszédjaikhoz egy kávéra, az akár mínusz harminc fokos hidegben. Mi viszonylag jó időt kaptunk, ami ott nyáron a pulóvert és néha kabát viselését jelentette, a tenger miatt pedig a szél állandóan fújt, de a Nap majdnem végig sütött. Kellemes kirándulóidőben érkeztünk tehát. A reptérről a városig a körülbelül húszperces úton rögtön feltűnt, hogy mekkora területeket hagynak szabadon a növényeknek, hogy minden friss és zöld, és hogy – a szóbeszédnek megfelelően – tényleg a természet az úr, illetve összhangban van az emberrel. Az autósok lassan vezetnek, nagyon körültekintők, és ellentétben a magyar sofőrökkel, rettentően türelmesek. Ez nem csak a vezetésre, de általában az emberek viselkedésére is jellemző Finnországban. A köszöntő ebéd után végig sétáltunk a belvároson, a fővárosban kb. 600.000 ember lakik, rendkívül tágas, nyugodt és tiszta. A villamos- és metróvonalak behálózzák a várost, így mindenhova könnyen el lehet jutni. Nyáron sok a turista, azonban a finnek nagy része ilyenkor elmenekül a természetbe, szinte mindenkinek van valahol a szabadban egy kis nyaralója, az úgynevezett „mökki”. Itt pihennek, majd augusztus közepe felé visszatérnek a városba, elkezdik a munkát és az iskolát. A déli kikötő a legnagyobb a három közül, innen indulnak hajók Stockholmba, Szentpétervárra és Tallinnba is, és ennek a kikötőnek a partján van a piac, ahol a halkülönlegességektől kezdve a kötött sálakon át az ékszerekig minden kapható, de a zöldség-gyümölcs kínálat is egészen fantasztikus. Mi szinte mindennap megkóstoltunk valamilyen halat, apukám viccelt aztán azzal, hogy míg nálunk a lazac kuriózumnak számít, ott még reggelire is azt ettünk. Hatalmas kultúrája van a tengeri herkentyűknek, és meglepő módon a kávénak. A finnek reggel, délben és este is kávéznak, és furcsán néztek ránk, amikor este kilenckor vacsora után már későnek tartottuk a feketét. Persze ott a fekete is másmilyen, valójában átlátszó a kávé, egyáltalán nem erős, ezért tudják bárhol, bármikor inni. A város tele van kis bódékkal, ahol kávét, fagyit, és péksüteményt lehet kapni, bár gabonájuk nagyon kevés van, és ezért kellőképp megbecsülik az abból készült ételeket. A finnek nagyon fontosnak tartják a történelmüket, büszkék függetlenségükre, ezt azzal is jelzik, hogy minden két nyelven van kiírva, és két nyelven beszélnek: finnül és svédül (Helsinki svédül Helsingfors). Angolul természetesen mindenki tud, ami talán egy kicsit meglepő volt számunkra az, hogy még a legidősebb piaci eladó bácsi is folyékonyan beszéli, nem úgy, mint nálunk.

A hét folyamán megnéztük a Suomenlinna nevű tengeri erődöt, ami a téli hadjárat csodálatos módon végbement finn győzelmét őrzi, voltunk a Nemzeti Múzeumban, aminek hatalmas gyűjteménye van a finnek történetéről korszakokra osztva, és legalább egy napot és teljes fizikumot igénybevevő program. Elmentünk egy Finn tavak és erdők elnevezésű túrára is, ahová busszal vittek ki minket a várostól egy 50 km-re lévő erdőbe, sétáltunk néhány órát, közben pedig elmesélte az idegenvezetőnk, hogy az ott lakók mennyire figyelnek a természetre, mennyire óvják azt, ami pedig számokban is megmutatkozik (például, hogy az ország 60%-a erdőség, és majdnem 200.000 tó található benne, amikre nagyon vigyáznak). Szedtünk áfonyát, és az út végén egy meseszép tó várt ránk, meg persze az elmaradhatatlan kávé. Ilyen buszos kirándulással körbejártuk Helsinkit is, ez két órás volt és nagyon jól szervezett, az összes nagyobb nevezetesség benne volt, mint például a Helsinki Katedrális, a design-negyed vagy az Uszpenszkij Katedrális. Elmentünk az állatkertbe és a skanzenba is, végül pedig egy Porvoo nevű öreg faházakból álló városkába, egyébként minden ilyen helyre rendkívül jól szervezett a közlekedés, legyen az hajóval vagy busszal, látszik, hogy fontos nekik a kultúra és sokat adnak a műveltségre. A múzeumok többsége késő estig nyitva tart, a háromnapos Helsinki kártyával pedig minden díjmentesen látogatható és a tömegközlekedés is ingyenes. Mindenki nagyon segítőkész, arról nem is szólva, hogy éjszaka is teljesen biztonságos kint lenni az utcán, nincsenek lopások vagy támadások, ez nyilván a magas életszínvonalnak köszönhető. Jól élnek az emberek, nyugodtan, sietség nélkül, a tiszta levegő és az ételek minősége miatt pedig nagyon egészségesen. A mindennapi élethez hozzá tartozik a szauna, ami egy lakásból sem hiányozhat. Nálunk is volt egy a fürdőszobában beépítve, így minden este élvezhettük a forró gőz lazító hatását. Először úgy éreztem, szinte újjászülettem, utána ki se akartam jönni belőle…

A nyári éjszakákról még annyit, hogy körülbelül 11-ig nappali világosság van, majd elkezd lemenni a Nap, és ez az állapot hajnalig tart, amikor újból elkezd följönni, és megint teljesen világos lesz. Nekem nem sikerült hozzá szoknom ehhez, úgyhogy nagyon keveset aludtam, hallgattam a sirályok énekét és a tenger zúgását. Ahová mindenképp érdemes még elmenni, ha Helsinkiben járunk, az a bolhapiac. Mindennap nyitva tart egy, a tengerparthoz közeli téren, és a világon mindent meg lehet találni benne nagyon olcsón, emellett pedig stílusos és kedves emberekkel találkozhatunk. Alkudni természetesen lehet, és ajánlott.

Egy magyar turista számára az ottani árak magasnak tűnhetnek, de nekik ez a megszokott, akár az ételeket, akár a ruhaneműket nézzük. A főbb utcákon több nagy bevásárlóközpont is van, szinte egymás mellett, amik hatalmasak, és több emeleten kínálják a szebbnél-szebb dolgokat. Külön érdemes megemlíteni a finn kerámiacég, az Iittala termékeit, amikből hatalmas a választék és gyönyörű dolgaik vannak. Mi egy-egy bögrével tértünk haza, hogy majd egy forró kávé mellett idézhessük föl az ott töltött napokat, mert Helsinki egy olyan hely, amit mindenképpen látni kell. És sokat tanulhatnánk a finnektől, a természet szeretetét például, vagy azt a fajta csendes elégedettséget, ami nyugodtsággal tölt el. Utána még napokig nem találtuk a helyünket az itthoni nyüzsgésben, csak lassan rázódtunk vissza. Kell ez a feltöltődés. Aki teheti, utazzon el az ezer tó országába!